2019. november 15.
Vazelin

Olajmezők gyümölcse – a vazelin

1859. augusztus 27-én, éppen 160 évvel ezelőtt néhány munkás örömujjongása törte meg a hajnali csendet, amikor egy 21 méteres fúrt kút mélyéről először feltört a fekete arany, azaz a kőolaj az Egyesült Államokban, a pennsylvaniai Titusville közelében. Egy fiatal, brit születésű vegyész, bizonyos Robert Chesebrough a hír hallatára szinte azonnal a helyszínre sietett, hogy új, olcsó forrást keressen az általa forgalmazott lámpaolaj, a petróleum számára, amelyet addig ámbráscetből nyert olajból állított elő.

Robert Chesebrough
Robert Chesebrough

Az egyik nap, amikor Chesebrough sétálgatott az olajmezőn, egy sötét, a kőolajtól csöpögő viaszos, rúdszerű anyagra lett figyelmes a fúrótorony mellett. A munkások utálták ezt az anyagot, mert folyton eltömte a fúrótorony csőrendszerét, még nevet is adtak neki: „viaszrúdnak” hívták. A munkásokkal beszélgetve Chesebrough megtudta, hogy a furcsa, kenőcsös állagú anyagnak van egy előnyös tulajdonsága: be tudja gyógyítani a vágott sebeket és az égési sérüléseket, valamint ápolja a repedezett bőrt. A 22 éves vegyész hirtelen üzletemberré vált és hamarosan kannákkal hordta a viaszos anyagot brooklyni laborjába, hogy jobban szemügyre vehesse. Hozzá is látott a munkához és kidolgozott egy háromszoros tisztítási eljárást, amelynek révén a fekete viaszos anyag sárgásfehér kenőcsös gyógyszerré változott. Ettől kezdve Chesebrough saját magát használta fel kísérleti nyúlként, hogy New York utcáit lovaskocsin róva bemutassa az új csodaszer hatását. A bemutatókon kínozta – megégette a bőrét, megvágta, vagy savat öntött rá, hogy aztán a csodakenőccsel bekenhesse, bizonyítva a gyógyító hatást. A nézelődő embereket már ez is meggyőzte, de az üzlet még jobban beindult, amikor kiderült, hogy a viaszos anyag nemcsak gyógyításra, hanem az élet számos más területén is használható, így pl. megvédi a fémeket a rozsdásodástól, ipari kenőanyagként is kiválóan használható, de még az úszókat is megvédi a hideg víztől.

Vazelin bemutató
Vazelin bemutató

Chesebrough hamarosan nagy hírnévre tett szert, szabadalmaztatta a terméket, gyárat alapított, és nekilátott a kenőcs árusításának. 1872-ben a névadásra is sor került, amelyet a német víz, azaz wasser és a görög olaj, azaz elaion szóösszetételből alkotott, így keletkezett a „vaseline”, azaz vazelin elnevezés.

A csodakenőcs tehát elindult megállíthatatlan hódító útjára. Olyan keresetté vált a készítmény, hogy 1874-ben csak az Egyesült Államokban percenként eladtak valahol egy vazelines tégelyt. A vazelin ott volt az Északi Sark elérésének 1909-es első sikeres expedícióján, majd ápolta a katonák bőrét az első világháborúban, a másodikban pedig már a steril változatot is felhasználták a súlyos égési sérültek ápolására, számos emberéletet megmentve. Nem sokkal később, 1955-ben a Chesebrough által létrehozott vazelint gyártó céget felvásárolta a Pond’s kozmetikai csoport, majd 1987-ben az Unilever, amelynek a mai napig tulajdonában áll az időközben igencsak népessé vált vazelin termékcsalád.

A mai vazelin
A mai vazelin

A kémiailag gél állagú, természetes, ásványi eredetű, főként 25 szénatomnál hosszabb egyenes és elágazó láncú szénhidrogén-keveréket tartalmazó vazelin hatása valójában abban rejlik, hogy légmentesen elzárja a sérülést, ezáltal a baktériumok nem tudnak bekerülni a sebbe, így a fertőzések elkerülhetők. Másik fontos hatása, hogy meggátolja a bőr nedvességének elpárolgását, felpuhítja a hámréteget, így a bőr ill. a seb nem szárad ki. A vazelin számos gyógyszertári kenőcs alapja, azonban néhány hátrányos tulajdonsága miatt (esetleges bőrirritáció, pórusok ideiglenes eltömődése) a natúr- és biokozmetikumok száműzték összetevőik közül.

 

Összeállította: Pál Szilárd, Baranyai Fanni

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.