2019. november 15.

A gyógyszertechnológiáról röviden

A gyógyszertechnológiáról röviden

 

A gyógyszertechnológia a gyógyszerek készítésével és gyártásával foglalkozó gyógyszerészeti tudományág, amely történetét tekintve szinte egyidősnek mondható az emberiséggel. Egészen az őskortól kezdve halmozódik már az az ismeretanyag, amely eleinte még csak tapasztalati, később már tudományos kutatások által alátámasztva vált a mai korszerű gyógyszeres terápia alapjává.

A kezdetek áttekintéséhez vissza kell mennünk egészen az ókorig. A ránk maradt legrégebbi tárgyi emlék Theophrasztosz (Kr.e. 371-286) „De historia plantarum” című füveskönyve, amely 455 növényt és hatását írja le. A szintén görög származású Hippokratész (Kr.e. 460-377) az alapos megfigyeléseken és feljegyzéseken alapuló tapasztalati tudást helyezte előtérbe: leírta számos betegség tüneteit, próbált fényt deríteni azok okára, igyekezett minél áthatóbban megismerni a szervezet működését. Munkássága során a kos-i Aszklépionban a templomi gyógyítást tudományos orvoslássá fejlesztette, gyógynövényekből gyógyszereket készített, speciális étrendeket határozott meg. Jelentős személyiség volt a gyógyszerészet történetében Claudius Galenus (Kr. u. 131-201), akit a mai napig a „gyógyszerészet atyjának” tartunk, nevét az ún. galenikumok (mai elnevezésén “alapkészítmények”) őrzik. Egy híres perzsa orvos-gyógyszerész, Avicenna (Kr. u. 981-1037), már közel 800 gyógyhatású anyagról rendelkezett ismeretekkel. Azt vallotta, hogy a betegség alapos kielemzése nélkül nem lehet teljes értékű a gyógyítás; a megfelelő módszer és anyag kiválasztása alapos körültekintést igényel.

A kereszténység megjelenése váratlan fordulatot hozott az európai típusú gyógyításban. A szerzetesek hitükből fakadóan megkezdték gyógyító munkájukat. Elveik szerint nemcsak a test, hanem a lélek ápolását is fontosnak tartották. A középkorban a különböző szerzetesrendek is aktív részesei voltak a gyógyításnak: kolostoraikban ispotályokat és házi patikákat hoztak létre. Szent István korában Bakonybélben, Pannonhalmán és Pécsváradon is épültek ilyen jellegű ispotályok, melyek közül az utóbbi a legrégebbi, ezért a magyar gyógyászat-gyógyszerészet bölcsőjének tekinthető.

A XII. században II. Frigyes császár két rendeletet bocsátott ki („Constitutiones Melfi”, és a „Novae Constitutiones”) a gyógyszeranyagok feldolgozásának és a gyógyszerek előállításának szabályozására, miszerint a gyógyszerész egy külön helységben (ezt apotheca-nak nevezte) készíthet csak gyógyszert, valamint kijelentette, hogy orvos gyógyszert nem készíthet. Kitért ezek mellett a gyógyszerelőállítás és -minőség szabályozására is.

Fontos megemlíteni Paracelsus munkásságát, aki nyíltan szembe szállva a kor tanításaival, a gyakorlatot helyezte a gyógyítás középpontjába. Úgy vélte, a természet már összeállította a gyógyításhoz szükséges recepteket, ehhez már nem kell sem hozzáadni, sem elvenni belőle. Elsőként alkalmazott a köztudatban mérgezőnek számító higany-, kén- és vasvegyületeket, kihangsúlyozva ezzel a mennyiség fontosságát: „Minden dolog méreg, ha önmagában nem is az; csupán a mennyiség teszi, hogy egy anyag nem méreg.” Ezen felül nevéhez kötődik még a „quinta essentia” fogalom, amely szerint csak egy meghatározott növényi rész lehet hatásos, ebből a gyógyító erejű anyagokat kivonással, főzéssel, vagy forrázással lehet felszabadítani.

A XVI. században elkezdődött a gyógyszeres kezelések szigorítása (Nürnberg 1592): a borbélyok, fürdősök valamit seborvosok már nem gyógyíthatták betegeiket belsőleges készítményekkel. A XVII. században az európai gyógyszerkincs már közel ezerféle állati, növényi és ásványi anyagot tartalmazott, ebből az állati eredetű drogok a patikai szerek 10%-át tették ki. A XVIII-XIX. századi ipari forradalom idején nemcsak gazdasági, társadalmi és technológiai változások születtek, hanem a természettudományok terén is hatalmas fejlődések indultak meg. A teljesség igénye nélkül pár példát hozva: James Lind sikeres módszert dolgozott ki a skorbut megelőzésére, Edward Jenner bevezette a himlőoltást, Friedrich Sertürner izolálta a morfint, Pelletier és Caventou izolálták a kinint, Pasteur kidolgozta a veszettség elleni védőoltást stb. Magyar vonatkozásban nagyon jelentős személy volt Rozsnyay Mátyás, aki 1863-ban eljárást dolgozott ki az íztelen kinin (azaz a kinin csersavas sójának) előállítására. Szabadalommal nem védte le módszerét, így segítve elő annak terjedését.

A XIX. század végére már nyilvánvalóvá vált, hogy a gyógyszertárakban zajló gyógyszerkészítés nem tudja ellátni a növekvő igényeket. A megoldást a gazdaságosabb ipari gyártásban látták: a német vegyszer- és gyógyszergyártó Merck KGaA vállalatának darmstadt-i Angyal Patikájából fejlődött ki, a Schering gyógyszergyár a berlini „Zöld gyógyszertárból”. Ekkortájt alakult meg a Pfizer cég is, amely fermentációs technológiájáról lett ismert. A gyógyszeripar kialakulásának köszönhetően rohamosan felgyorsult a gyógyszerkémia, -analitika és – technológia fejlődése. Erre jó példa a szalicilsav szerkezetének megállapítása (1859), ipari szintézissel való előállítása (1874) majd, a gyomornyálkahártya irritáló hatása miatt acetilszármazékának létrehozása (1897, Bayer).

A XX. század nagy felfedezései segítségével, megemlítve az antibiotikumok, hormonok és vitaminok felfedezését, az orvostudomány már képes volt a járványok megelőzésére, az addig gyógyíthatatlannak hitt betegségek egy részének gyógyítására. Néhány példát hoznék ismét a teljesség igénye nélkül: Paul Ehrlich a szilifisz kezelésére alkalmas arzént vegyületet talált, Alexander Fleming felfedezte a penicillint (eljárását Rozsnyay Mátyáshoz hasonlóan ő sem szabadalmaztatta), Gerhardt Domagk az eredetileg gyapjúfestékként alkalmazott Prontosil kemoterápiás hatását igazolva megalapozta a szulfonamidok kifejlesztését, Selman Waksman bevezette a sztreptomicint a tuberkulózis ellenszereként. A vitaminok (A, B1, B2, C, D2 E, K, P) felfedezése, szerkezetük megismerése, valamint előállításuk a két világháború közti időszakra tehető, ekkor született Szent-Györgyi Albert Nobel-díja a szegedi fűszerpaprikából történő aszkorbinsav (hexuronsav) izolálásáért. A hormonokat illetően Frederick Banting és Charles Bestnek köszönhető az inzulin kivonása, valamit első alkalmazása. Ezt követően az inzulin nagyon gyorsan elterjedt a világban. Magyar vonatkozásban megemlítendő Kabay János neve, aki megalapította az Alkaloida Vegyészeti Gyárat, valamint sikeres eljárást dolgozott ki a morfin mákszalmából történő kinyerésére (korábban ezt a mák zöld gubójából vonták ki). Richter Gedeon tekinthető a haza gyógyszeripar megteremtőjének. A Richter Gedeon Vegyészeti Gyár szabadalmaztatta a Kalmopyrint és a Hyperolt.

A XX. század közepe tájt a Contergan-katasztrófa (thalidomid) arra irányította a figyelmet, hogy a gyógyszergyártás és a minőségellenőrzés további szigorításra szorul. A biztonsági szempontok mellett a Kutatás és Fejlesztés hatékonyságának növelése céljából is számos új módszer került kidolgozásra. Ilyen módszer például a kombinatorikus kémia, a mennyiségi szerkezet-hatás összefüggés módszere, a cél alapú gyógyszertervezés stb. Ezen kutatási módszerek azonban a gyakorlatban nem hoztak jelentős hatékonyságnövekedést. Napjainkban a korszerű gyógyszerfejlesztés egy célirányos, ütemezett tevékenység, mely alapvető céljának tekint az adott terápia biztonságát.

 

Összeállította: Harmadás Eszter, Pál Szilárd