Az injekciók rövid története

Az injekcióval, mint gyógyszerformával már csecsemőkorban találkozunk, gondoljunk csak a kötelező védőoltásokra. Messze az egyik legnépszerűtlenebb gyógyszerformáról van szó (talán még a kúppal van versenyben az utolsó helyért), egy kisgyereket menten kirázza a hideg, ha megtudja, hogy „szurit” fog kapni. Kétségtelen azonban, hogy jelentőségük a gyógyszeres terápiában megkérdőjelezhetetlen, számos esetben pedig életmentő szerepük lehet. Gondoljunk csak az inzulin injekcióra, vagy életveszélyes akut allergiás reakció esetén (pl. a darázscsípésnél, arra érzékeny embereknél) az adrenalin injekcióra.

Paradox módon az injekciók előnye és hátránya ugyanaz: az, hogy a hatóanyag az alkalmazás során injekciótípustól függően egyből, vagy másodperceken belül a vérkeringésbe jut!

• Mi ennek az előnye?

Az, hogy így nagyon gyorsan jut el a hatóanyag a hatás helyére, szemben egy hagyományos tablettával vagy kanalas gyógyszerrel, melynek sokkal nagyobb utat kell megtennie a szervezetben és még a máj lebontó folyamataival is meg kell küzdenie a hatás tényleges kifejtése előtt. Életmentés esetén pedig a gyorsaságnak óriási szerepe van!

• És mi a hátránya?

Az, hogy sokkal több mindenre kell odafigyelni a gyártás során és az alkalmazásnál. Ha hiba csúszik a gépezetbe, egy ártalmatlan injekció is veszélyes lehet! Nem véletlen, hogy az injekciókat kizárólag szakemberek adhatják be, és csak nagyon kevés olyan injekció típus van, amelyet a beteg saját magának tud alkalmazni.

• Mi mindenre kell odafigyelni?

Mivel az injekció (alkalmazási helytől függően) egyből az érrendszerbe, izomba, vagy a bőr alatti kötőszövetbe jut, megkövetelt, hogy a készítmény steril legyen, azaz életképes mikroorganizmusoktól mentes. Ugyanúgy sterilnek kell lenni az alkalmazott tűnek és fecskendőnek, majd beadást követően óvakodni kell attól, hogy bárki megszúrhassa magát a használt tűvel. A beadás helyén a bőrfelületet helyi fertőtlenítőszerekkel javasolt előzetesen lemosni, megelőzve a mikrobák bejutását a szúrt felületen keresztül. Közvetlenül az érpályába való injektálásnál (pl. intravénás alkalmazásnál) a szakszemélyzet mindig figyeli a beteg állapotát és szükség esetén meg is szakítja az injekció teljes térfogatának befecskendezését, ha rosszullétet észlel. Egyetlen injekció beadása körül tehát olyan, a szakemberek által rutinként kezelt minőségirányítási rendszer van, amely arra törekszik, hogy a legkisebb hiba is kizárható legyen!

• Történet

Az injekciók rövid története tágabb értelemben egészen az ókorig nyúlik vissza. Ha belegondolunk, az első nem tudatosan alkalmazott, pontosabban elszenvedett humán „injekciók” a különböző ízeltlábúak (pl. pókszabásúak, skorpiók, fullánkosok) csípései és hüllők (pl. kígyó) marásai voltak. Ekkor jött rá az ember, hogy milyen gyors hatás érhető el a bőr alatti kötőszövetbe, izomba vagy a vérkeringésbe közvetlenül bejuttatott hatóanyagokkal. Később ezt tudatosan alkalmazni kezdtük, pl. vadászatnál, nyílméreg formájában.

A orvostudomány fejlődése során 1616 fontos mérföldkő volt, hiszen ebben az évben William Harvey felfedezte a vérkeringést, ezzel alapot adva az injekciók és infúziók későbbi sikerének. A 17. században Christopher Wren, matematikus, csillagász angol tudós polihisztor, mellesleg korának legnevesebb barokk építésze, kutyáknak (1656), majd utána Major német orvos embereknek adott be injekciókat (1660). Sajnos a sterilitás és a vérkeringésbe beadott folyadék megfelelő minőségének hiányában ezek a korabeli injekciók szinte minden esetben halállal végződtek.

A kísérletek abba is maradtak, és csak a 19. század harmincas évei táján folytatódtak. Ekkorra tehető a ma használatos injekciós fecskendő üvegből és fémből készült, többször használatos ősének megalkotása egy lyoni sebész, Charles Gabriel Pravaz által (1831).

Majd amikor Louis Pasteur 1860-ban felfedezte a baktériumokat, és a hővel történő sterilezést, továbbá megalapította a mikrobiológia és az immunológia tudományát, rohamos sebességbe kapcsolt a különféle sterilezési eljárások kifejlesztése, így az injekciók, infúziók használata és a sebek kezelése sokkal biztonságosabbá vált.

Elérkezett a világháborúk korszaka és a harcmezőre települt kórházakban a sebesült katonák kezelése, fájdalmai enyhítésének szüksége újabb lökést adott az injekciós és infúziós terápia fejlődésének.

Erre az időszakra tehető azoknak az injekcióknak a kifejlesztése, amelyeket a katonák a harcmezőn saját magukon vagy bajtársukon is alkalmazni tudtak szakember nélkül, akár a ruhájukon keresztül (kábító fájdalomcsillapító morfin injekciók).

Az injekciós készítmények, tűk és fecskendők gyártástechnológiájának ma is folyamatos fejlődést biztosító kiváltó oka az inzulin 1921-es felfedezése volt. Az addig halálos betegségként számon tartott inzulinfüggő diabétesz, azaz az 1-es típusú cukorbetegség kezelése egycsapásra megoldódott, ám az inzulin vérkeringésbe juttatása csak injekcióval volt lehetséges. Ez a tény óriási fejlődést váltott ki a betegek saját maguknak alkalmazott injekciós kezelésének területén. A gyógyszergyártók egyre biztonságosabb, higiénikusabb, kisebb fájdalomérzettel járó, pontosabb adagolású autoinjektor típusú szerkezeteket alkottak meg, amely minimálisra csökkentette a szakember jelenléte nélkül beadott injekciók kockázatát – kizárólag a bőr alatti kötőszövetbe, nem pedig direkt módon a vérkeringésbe. A közvetlenül a véráramba (pl. intravénásan) bejuttatott injekciókat ma is kizárólag arra kiképzett szakember alkalmazhatja.

 

Összeállította: Lendvai Botond, Pál Szilárd